2017. január 30., hétfő

Rakott fejes káposzta

Hozzávalók:
  • negyed káposzta (kb 80 dkg)
  • vöröshagyma
  • 10 dkg szójagranulátum
  • 20 dkg rizs
  • füstölt gabonakolbász
  • fokhagyma(por)
  • 1 nagy tejföl (330 g)
  • sajt
  • olaj
  • só, bors, vegeta, pirospaprika
Sós, vegetás vízben a káposztát megfőzzük, majd leszűrjük, és szétszedjük a leveleket. A szóját szintén vegetás, sós forró vízbe áztatjuk 15 percre. A rizst forró olajon párszor megkavarjuk, majd felöntjük dupla mennyiségű sós vízzel, fedő alatt puhára pároljuk, néha megkeverjük. Egy hagymát apróra vágunk, olaj és víz keverékén megpároljuk. Ezután adunk hozzá egy kis pirospaprikát, fokhagymaport (vagy zúzottat), és egy evőkanálnyi füstölt gabonakolbászt. Összekeverjük, majd hozzáadjuk az áztatólevéből kinyomkodott szójagranulátumot. Pár percig pirítjuk, hogy összeérjenek az ízek. Végül hozzáadjuk az elkészült rizst. A tejfölhöz adunk sót, fokhagymaport és borsot, és annyi vizet, hogy kenhető állaga legyen. Kiolajozott tepsibe terítjük a káposztalevelek felét. Erre teszünk a tejfölből (kb. egyharmadát). Ráterítjük a rizses tölteléket. Végül a maradék káposztaszeletekkel beterítjük, a maradék tejföllel megkenjük és megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

2017. január 25., szerda

Tartármártás

Hozzávalók:

  • 2 dl tejföl
  • 2 ek majonéz
  • 1 kk mustár
  • 1 kk cukor
  • só ízlés szerint
  • (pár csepp citromlé)


2017. január 23., hétfő

Répakrém

A gyümölcscentrifúga maradékának egy újabb felhasználása. (nekem a kedvencem a répás almalé, úgyhogy ez a recept sokszor előkerül) 


Hozzávalók:
  • répapüré (5 db répából)
  • 1 dl tejföl
  • 1 cikk fokhagyma
  • 1 ek olivaolaj
  • 3 ek pirított napraforgó- és szezámmag
  • só, vegeta
  • sz.sz. víz
A centrifúgából visszamaradt répapürét összekeverjük a többi hozzávalóval. Annyi vizet teszünk hozzá, hogy kenhető állagú legyen. 

2017. január 22., vasárnap

Tökmag fasírt

Főzőkör volt a gyülekezetünkben, Horváth Robi receptje alapján készült ez a recept (az adagokat lecsökkentettem, eredetileg fél kg zabpehely kell). A fasírtok egyik része tepsiben, a másik része őzgerincformában, egyben sült. Ízletes, tartalmas főzelékfeltét.

Hozzávalók:
  • 25 dkg zabpehely
  • 20 dkg tökmag
  • 20 dkg kenyér
  • 10 dkg vöröshagyma
  • 6 gerezd fokhagyma
  • 1 csokor petrezselyem
  • 1,5 ek só
  • 1 csipet bors
  • 0,5 l víz
Leforrázzunk 20 dkg zabpelyhet az fél liter vízzel, majd hagyjuk picit kihűlni. Aztán hozzáadjuk a darált tökmagot, áztatott, kinyomkodott kenyeret, az apróra vágott vöröshagymát, zúzott fokhagymát, a szintén apróra vágott petrezselyemzöldet, sót és borsot, a maradék 5 dkg zabpelyhet, majd az egészet alaposan összekeverjük. Vizes kézzel vagy fagyi kanállal gombócokat vagy kis fasírtokat készítünk és az olajozott sütőpapírra 2-3 cm-re helyezzük egymástól. Ezt követően 180 fokos előmelegített sütőbe helyezzük. 15 perc sütés után kivesszük, megfordítjuk a másik oldalára és még 10 percig sütjük. Ha van légkeveréses sütőnk, abban gyorsabban megsül.

2017. január 20., péntek

Banános kevert süti

Van jópár nagyon érett banánunk, és egyébként a banánturmixot nagyon szeretjük, azért egy kis változatosság jól jön. Ami újdonság, hogy Arm&Hammer-es szódabikarbónát szereztem be (ez egy természetes, külszíni fejtéssel bányászott szódabikarbóna), és használtam most először.

Hozzávalók:
  • 12 dkg liszt (fele teljes kiőrlésű)
  • 1 kk szódabikarbóna
  • 5 dkg cukor
  • 10 dkg vaj
  • 2 tojás
  • 2 érett banán
  • csipet só
  • szárított citrusdarabok (elhagyható)
  • tetején: cukrozott mogyoródara (elhagyható)
A kétféle lisztet és a szódabikarbónát összekeverjük. A 2 tojásban habosra keverjük a cukrot, majd hozzáadjuk a szobahőmérsékletű (vagy ha elfelejtettük kivenni, mint most én, akkor az olvasztott) vajat, a csipet sót, a villával összenyomkodott banánt. Tehetünk bele kandírozott/szárított gyümölcsöket. Egyenletes masszává keverjük, majd a szódabikarbónás liszt hozzáadásával még tovább keverjük, hogy szép egynemű masszát kapjunk. Kiolajozott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe kanalazzuk. Előmelegített sütőben 25-30 perc alatt (tűpróbáig) megsütjük.

2017. január 19., csütörtök

Karobos-narancsos forrócsoki

Egy kellemes reggeli ital, ez a narancsos-karobos íz igazán különlegessé teszi. Érdemes kipróbálni - nálunk Zoli készítette el legelőször, ez az ő ötlete :)


Hozzávalók:

  • 6 dl tej
  • 4 ek karob
  • reszelt narancshéj
  • 2 ek cukor
  • 2 ek kukorica/burgonyakeményítő


A hideg tejben elkeverjük a keményítőt és a karobot. Folyamatos keverés mellett felforraljuk és ízesítjük cukorral, reszelt narancshéjjal. Addig főzzük, amíg kicsit besűrűsödik.

2017. január 16., hétfő

Almás-narancsos kevert süti

Az új szuper centrifúgánk nagyon finom leveket csinál, de mindig marad egy kevés felesleg, amit nincs szívem kidobni.. Ebből a gyümölcszacból készült egy kevert süti.

Hozzávalók:
  • 20 dkg liszt
  • 20 dkg alma és narancspüre
  • fél cs sütőpor
  • 2 db tojás
  • 10 dkg cukor
  • csipet só
  • 4 ek olaj
  • 75 g kefír (kispoharas fele)
A lisztet a sütőporral összekeverjük. A tojásokban habosra keverjük a cukrot, hozzáadjuk a kefírt, olajat, csipet sót. Jól összedolgozzuk, majd a liszthez adjuk a gyümölcspürével együtt. Egyenletes masszává keverjük, és olajozott vagy sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Előmelegített sütőben, 25-30 perc alatt, barnulásig sütjük, tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. A tetején a kandírozott narancshéj receptje:
  • fél narancs héja
  • 4 ek cukor
A narancshéjakat jól megmossuk, szivaccsal megdörzsöljük. A belső felületről "lehámozzuk" a fehér részt. Vékony szeletekre vágjuk, és 1 dl vízben felforraljuk. 10 perc forralás után leszűrjük (ha esetleg kioldódott néhány káros anyag), majd újra 1 dl vízben felforraljuk, 4 evőkanál cukorral. Fél óráig főzzük, majd leszűrjük újra, és cukorba forgatjuk.

Egyszerű krumplifőzelék

Kellemesen lágy, tejfölös, hagyma nélküli krumplifőzelék. Az eredeti recept Nosalty oldalról való.

Hozzávalók:

  • 1 kg krumpli
  • 1 kis pohár tejföl
  • 2 ek olaj
  • 2 ek liszt
  • pár babérlevél
  • 1 kk pirospaprika
  • 1 kk majoranna
  • só ízlés szerint


A krumplit megpucoljuk, felkockázzuk, és sós, babérleveles vízben (éppen lepje el) puhára főzzük. Közben rántást készítünk, olajon a lisztet folyamatos keverés mellett megpirítjuk, majd hozzáadjuk a majorannát, pirospaprikát, és levesszük a tűzről. A krumpli levéből adunk a rántáshoz, egyre többet rövid idő alatt, csomómentesre keverjük, és visszaöntjük a főzelékhez. Felforraljuk. Végül belekeverjük a tejfölt is, és még egyszer felforraljuk.

Tejberizs

Klasszikus, de az arányok miatt le kell írnom, mert mindig elfelejtem..

Hozzávalók:

  • 200 g rizs
  • 2 dl víz
  • 7 dl tej + sz.sz víz
  • 70 g cukor
  • 1 ek méz
  • vaníliarúd magja
  • csipet só
2 dl vízben elkezdjük főzni a rizst. Ahogy szívja magába a vizet és kezd puhulni, tejjel (vagy vízzel is vegyesen - a vízben jobban megpuhul, érdemes a tejet a végére tartogatni) pótoljuk a folyadékot. Ízesítjük cukorral, mézzel ízlés szerint, és ha van, vaníliarúd kikapart magjával - ettől igazán finom lesz. Takarék lángon, fedő alatt, időnként megkeverve puhulásig főzzük. Nekem összesen kicsit több, mint 9 dl folyadékot vett fel. 

2017. január 12., csütörtök

Lilahagymás majonézes krumplisaláta

Hozzávalók:

  • 1 kg krumpli
  • 1 nagy fej lilahagyma
  • 1 ek ecet
  • 1 ek cukor
  • 2 dl tejföl
  • 5 ek majonéz
  • 1 ek mustár
  • bors

A lilahagymát vékonyan felszeleteljük és megsózzuk. 1 dl vízben elkeverjük az ecetet és a cukrot, és a lesózott lilahagymaszeletekre öntjük. Állni hagyjuk, addig elkészítjük a krumplit: megmossuk és megfőzzük. Amikor elkészült, megpucoljuk és kockákra/szeletekre vágjuk. Összekeverjük az ecetes lilahagymával. Végül az öntetet is elkészítjük: 2 dl tejfölhöz hozzáadjuk a majonézt és a mustárt, sóval és borssal ízesítjük, és a krumplisalátához keverjük. Tökmagfasírttal ettük.

Vega babgulyás

Hozzávalók: 1 konzerv bab 1 sárgarépa 1 fehérrépa 1 krumpli 1 vöröshagyma füstölt gabonakolbász fűszerek: pirospaprika, só, bors, v...