2016. február 24., szerda

Vajas-magvas pogácsa

Mostanában margarin helyett vajat használok. Sütiben már bevált, jobban is ízlik így a tészta, és a pogi sem okozott csalódást. Frissen nagyon finom, másnapra kicsit szárazabb. Legközelebb több vajat és tejfölt is teszek bele.

Hozzávalók:

  • 30 dkg liszt (ebből 5 dkg teljes kiőrlésű)
  • 10 dkg vaj
  • 1 dl tej
  • 2,5 dkg élesztő (+ 1 ek cukor)
  • 1 tojás
  • magvak + tojás a kenéshez

Az élesztőt a tejben egy kiskanál cukor hozzáadásával felfuttatjuk. Ez idő alatt a vajat a liszttel elmorzsoljuk, majd hozzáadjuk a tojást, sót, és a felfuttatott élesztőt. Szükség szerint adjunk hozzá még lisztet, ha lágy - vagy tejfölt/tejet, ha kemény a tészta, vagy nem áll össze. Meleg helyen, letakarva egy órát kelesztjük. Lisztezett deszkán ujjnyi vastagra nyújtjuk és megszórjuk magvakkal. Képzeletben 3 részre osztjuk és egymásra hajtjuk ezeket. Újra ujjnyi vastagra nyújtjuk, pogácsákat szaggatunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, a tetejüket megkenjük egy felvert tojással, leszórjuk magvakkal. A tepsiben is kelni hagyjuk egy 10-15 percet, addig előmelegítjük a sütőt. Először nagy, majd közepes hőfokon 25-30 perc alatt megsütjük pirulásig.

2016. február 19., péntek

Vaníliasodó

Megmaradt kalácshoz, később pedig palacsintához kellett egy gyors vaníliás öntet. Az alaprecept innen van.

Hozzávalók:
  • 1 l tej (zabtej)
  • 4 tojás sárgája
  • 4 ek méz
  • 2 cs vaníliáscukor
  • 2 ek liszt
  • 2 ek kukoricakeményítő
  • 1 csipet só 
  • 2 dkg vaj
  • 1 marék mazsola - elhagyható

2 dl tejben csomómentesre keverjük a lisztet és a kukoricakeményítőt (ez utóbbi nincs az eredeti receptben, nekem túl hígnak tűnt, főzés közben ezért tettem hozzá, de legközelebb már így az elején belekeverem). A tojások sárgáját a mézzel, a lisztes-keményítős tejjel, és egy csipet sóval összekeverjük. A maradék tejet a vaníliáscukorral (és ízlés szerint a mazsolával, nekem most hiányzott volna belőle) feltesszük főni. Amikor forr, belekeverjük a tojásos keveréket is, tovább forraljuk még kb 2 percig. Levesszük a lángról és beletesszük a vajat is, ha elolvadt, szépen elkeverjük. Készíthetünk hozzá aranygaluskát, de a maradék kalács felfrissítésére is nagyon jó.

.



2016. február 16., kedd

Köleses császármorzsa

A köles egy lúgosító gabona, ráadásul a boldogsághormon (szerotonint) szintjét is növeli, kifejezetten jó ezekre a bús, esős téli napokra. :) Könnyen emészthető, tisztítja a beleket, és még számos jó tulajdonságáról olvashatunk a Hvg egyik cikkjében. Ami nekem most különösen megtetszett, hogy szépíti a bőrt, erősíti a hajat és a körmöket. Mivel "semleges" íze van, sokféleképpen használhatjuk, készíthetünk belőle köretet, pástétomot, vagy édesen, mint a most következő finomság is. A receptet Nosalty oldalon találtam. 2 személyes adag.

Hozzávalók:

  • 60 g köles
  • 2 dl víz
  • 1 csipet só
  • 60 g liszt (ebből 20 g teljes őrlésű)
  • 2 tojás
  • 50 g cukor
  • 1 dl tej

  • lekvár

 A kölest a vízben puhára pároljuk lassú tűzön, néha keverjük meg, hogy ne égjen le. A tojásokat válasszuk szét, a tojás fehérjéből habverővel készítsünk kemény habot. A puha kölest keverjük össze a tojássárgájával, a tejjel, a liszttel, a cukorral és egy csipet sóval. Ebbe a masszába forgassuk bele óvatosan a tojáshabot. Egy serpenyőt/wokot olajozzunk ki, melegítsük fel, majd öntsük bele a masszát. Hagyjuk sülni 1-2 percig, amíg összeáll, majd kevergetve további 5-6 percig süssük, fakanállal darabolhatjuk, a megfelelő állagúra. Lekvárral tálaljuk. Egy baj volt vele, hamar elfogyott, és nem tudtam szép képet készíteni :)

2016. február 12., péntek

Diós omlós kifli

Egy könnyű, finom süti, és ha nem vagyunk túl falánkok, sokáig eltartató. Mostanában inkább vajat használok a margarin helyett - kicsit finomabb is tőle ez a süti. Az eredeti recept szintén Kitti oldaláról van. A Kedvesem csak annyit mondott, amikor meglátta és megkóstolta: "Ez bolti. Tudom, megismerem." :DD Ebből 70 db kis kifli lett. 

Hozzávalók:
  • 25 dkg liszt (ebből 5 dkg teljes kiőrlésű)
  • 10 dkg darált dió
  • 10 dkg vaj
  • 8 dkg cukor
  • 3 ek tejföl
  • csipet só

  • porcukor és vaníliás cukor a 'hempergetéshez'
A lisztet, darált diót, cukrot és egy kevés sót összekeverjük egy tálban. A vajat elmorzsoljuk ebben a keverékben. Hozzáadjuk a tejfölt, ami össze fogja majd fogni az egészet (nekem a 3 ek elég volt). Két tenyerünk között kifliket formázunk és sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük. Előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük, addig, amíg mindkét oldala szép barna lesz (a mi sütőnk csak alulról süt, úgyhogy kb. félidőben megforgattam őket) Porcukor és vaníliáscukor keverékébe forgatjuk még melegen. Ha kihűlt, lezárt dobozban sokáig eltartható.

2016. február 10., szerda

Túrógombóc

'Túrógombóc 20 perc alatt' néven találtam ezt a szuper receptet. Nem kell sokáig pihentetni, ennek ellenére pont megfelelő az állaga, nem esik szét, és nem túl kemény. És csak 1 tojás kell bele - nem is volt itthon több, ráadásul vasárnap volt, így szerezni se tudtunk, ezért is esett erre a receptre a választás :) Nem bántuk meg!

Hozzávalók:

  • 50 dkg túró
  • 1 tojás
  • 9 ek búzadara
  • 2 ek cukor
  • 1 csipet só

  • zsemlemorzsa&fahéj&van.cukor&olaj
  • darált dió&cukor, van.cukor


A túrót a tojással, a búzadarával, a cukorral és a csipet sóval jól összekeverjük, és nedves kézzel gombócokat formázunk belőle. Forrásban levő vízbe tesszük, és 10 percig főzzük (addigra feljönnek szépen a tetejére, és a közepük is átsül - egyet azért érdemes félbevágni) Ezalatt elkészítjük a "bundáját": a zsemlemorzsát összekeverjük a fahéjjal, vaníliáscukorral és egy kevés olajon folyamatos kevergetés mellett megpirítjuk. A leszűrt gombócokat még melegen beleforgatjuk. Aki szereti a diót (vagy akinek elfogyott idő előtt a zsemlemorzsája vasárnap :P), kipróbálhatja a másik változatot: darált diót (vaníliás)cukorral összekeverjük, kicsit megpirítjuk - ezt olaj nélkül, és ebbe forgatjuk a lecsepegtetett gombócokat. Nekünk nagyon bejött. Ízlés szerint cukros, fahéjas tejföllel/ lekvárral tálaljuk.

2016. február 8., hétfő

Majorannás krumplileves

Milyen jó is egy meleg, ízletes leves az ebédhez :) Főleg egy olyan családban, ahol mindenki 'krumplis', ez nagyon jól bevezette a vasárnapi ebédünket. Az ötletet Nosalty oldalon találtam.

Hozzávalók:

  • 4 db közepes nagyságú krumpli
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 2,5 ek olaj
  • 2 ek liszt
  • 1 kk pirospaprika /fűszerpaprika-magolaj
  • 1 ek tejföl
  • fűszerek: só, majoranna, borsikafű, fokhagymapor, füstölt gabonakolbász

Olajon a lisztet folyamatos keverés mellett megpirítjuk. Lehúzzuk a tűzről, amíg belereszeljük a vöröshagymát, majd újra pirítjuk. Hozzáadjuk a pirospaprikát / paprikaolajat, és 1 púpos kk majorannát. Párszor még megkeverjük, majd fokozatosan hideg vizzel felöntjük, közben csomómentesre keverjük a rántást. Hozzáadjuk a kockára vágott krumplit és ízlés szerint ízesítjük sóval, illetve fűszerekkel: most egy csipet borsikafűt, fokhagymaport, és egy nagyon kevés füstölt gabonakolbászt tettem bele. A krumpli gyorsan megpuhul, akkor hozzáadjuk a tejfölt, még egyszer felforraljuk és készen is van.

2016. február 7., vasárnap

Hasábzeller

Nem hittem el, hogy ez ilyen finom lehet - amíg ki nem próbáltam! Érdemes, ha már unjuk a hasábburgonyát - bár szerintem azt sohasem lehet megúnni ;)

Hozzávalók:
  • 1 nagyobb zeller
  • só, olaj
  • fűszerkeverék - most: pirospaprika, bors, oregano, kakukkfű, borsika

A zellert meghámozzuk és hasábokra vágjuk. Egy tálba tesszük, és olajjal, sóval és a fűszerekkel jól összekeverjük, hogy egyenletesen mindenhová jusson. Előmelegített sütőben, nagy hőfokon sütjük. Takarjuk le ezüstpapírral amíg megpuhul, majd vegyük le és még pirulásig süssük. Nekünk nagyon tetszett :) 

2016. február 5., péntek

Egyszerű vegán szójafasírt

Nem tudom mi van velem, de már hetek óta szójafasírtra vágytam :) Most jött el az ideje, pont ilyen ízre vágytam. És mivel vegán vendégünk volt, ez a recept is tojásmentes. 

Hozzávalók:

  • 20 dkg szójagranulátum
  • 5 dkg zabpehely
  • zabpehelyliszt - amennyit felvesz
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • 1 ek sörélesztőpehely (elhagyható)
  • 2 ek lenmagőrlemény (vagy 1 tojás)
  • só, vegeta ízlés szerint

Nagyon egyszerű: a szójagranulátumot fél órára beáztatjuk sós-vegetás vízbe, majd kinyomkodjuk a vizet. A lenmagőrleményt és a zabpelyhet is külön külön meleg vízbe áztatjuk, majd leöntjük róluk a felesleges vizet (egy kevés maradhat rajtuk, ezeket nem kell kinyomkodni). A kétféle hagymát belereszeljük, és az összes hozzávalóval egy lágy, de formázható masszát készítünk. Legvégül keverjük bele a zabpehelylisztet, és azzal állíthatjuk be a sűrűséget. Vizes kézzel fasírtokat formázunk. Sütőpapírral bélelt tepsiben, nagy hőfokon, a fasírtokat leolajozva, vagy teflonban, olajban sütjük, mindkét oldalát pirosra. 

2016. február 3., szerda

Egyszerű babfasírt

Egyszerű, finom, laktató. A sörélesztőpehely nálam alap összetevő a fasírtoknál, nagyon jó ízt ad neki, talán a sajt ízéhez hasonlítanám. Szinte az összes B-vitamin megtalálható benne, rengeteg nyomelem, illetve sokféle aminosav, ami a vegetáriánusoknak különösen előnyös. Néhol úgy olvastam róla, mint a "szervezet megújítója", mivel a benne levő vitaminok, tápanyagok könnyen hasznosuló formában vannak benne, könnyen felszívódnak. Azt is tanácsolják, hogy minden nap együnk belőle, akár kenyérrel, akár levesbe, főzelékbe, rakottba keverve, egyszóval, bármihez használhatjuk.

Hozzávalók:

  • 25 dkg bab (előző este beáztatott, főtt - vagy konzerv)
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 2 cikk fokhagyma
  • 1 tojás
  • 1 ek sörélesztőpehely (elhagyható)
  • zabpehelyliszt (kb. 4 ek) vagy búzaliszt
  • só ízlés szerint
A babot beáztatjuk előző este, majd puhára főzzük. Villával nagyjából összetörjük, majd belereszeljük a kétféle hagymát, hozzáadjuk a tojást, sörélesztőpelyhet, ízlés szerint sózzuk. Annyi zabpehelylisztet teszünk bele, hogy lágy, de könnyen formázható masszát kapjunk. Vizes kézzel fasírtokat készítünk belőle, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, vagy olajban, teflonban kisütjük. Mindkét oldalát pirítsuk meg. Salátával, 'hasábzellerrel' ettük.

Tavaszi tekercs

Ez az eredeti recept:  https://zemagazin.hu/?s=tavaszi+tekercs . Húsnélküli verzió következik: Hozzávalók: 500 g káposzta 75 g sz...